Az Ötös iskola tornatermében gyűltek össze hatvani óvodások, ugyanis az intézmény munkatársai Kakaópartyra hívták őket. Miután a gyerekek elhelyezkedtek, Kutalik Márta intézményvezető köszöntötte őket. Elmondta, hogy senki nem távozik tőlük üres kézzel, ugyanis ajándékkal készültek a gyerekeknek. – Az idei év mottója a „Hajózz be az Ötösbe, légy a mi vendégünk, gyere hozzánk”.  Szeretnénk, ha az óvódások az ehhez kapcsolódó programsorozatunk minden állomására eljönnének, és megismernék az itt folyó munkát. Egy kis hajót adtunk mindenkinek ajándékba, aminek a vitorláján minden fontos tudnivaló rajta van az iskoláról – fejtette ki.

Az iskola drámaszakköre egy előadással készült a Kakaópartyra, a Sündisznócska lovagol darabot mutatták be. A szórakozás ezután is folytatódott táncos produkciók következtek, melyekbe az óvodások is becsatlakozhattak.

A rendezvényen kakaóval és pillecukorral kínálták az óvódásokat. A Hatvani Százszorszép Óvodába járó Pápista Csepke Dorka és Horváth Alex Zoltán elmondták, nagyon élvezték a programokat, az előadás különösen tetszett nekik.

A Kakaóparty egy közös ünnepléssel zárult, közösen táncoltak és limbóztak az iskolások és óvodások.

Fotó: Albert Péter