Múlt héten K. Farkas Dóra a koronavírus-járvány okozta szorongásokról és pánikhelyzetről beszélt. A szakember a Kommentár című műsorban részletesen kifejtette, hogy a világ egy rég nem látott feszültséget él át, emberek milliárdjainak sok szempontból változott meg az életvitele egyik hétről a másikra, ez pedig pszichésen fokozott terhelést jelent. – El kell fogadnunk, hogy ez egy megváltozott helyzet, éppen ezért a mi reakcióink is változékonyak lehetnek. Ez egy kontrollvesztett állapot, nem tudjuk ugyanis, hogy meddig tart még a járvány, milyen következményei lesznek és hogyan végződik. Ebben a helyzetben a legfontosabb, hogy megkeressük a hétköznapjainkban azokat a pontokat, amik biztonságot jelentenek számunkra – részletezte K. Farkas Dóra pszichológus. – Nagyon fontos a napi rutin kialakítása, hogy mindennap legyen célunk, amiért érdemes tenni. A családi kapcsolatok is nagy nyomás alatt állnak a karantén ideje alatt, de ha elfogadjuk, hogy a kezdeti súrlódások után kialakulhat egy új rend, akkor sokkal türelmesebbek leszünk egymással a bajban is – fogalmazott a szakember.

A műsorban elhangozott, hogy ez a helyzet most sok szempontból kiszolgáltatottá teszi az embereket, ilyenkor azonban törekedni kell a gyors alkalmazkodásra és változásra való képességre. – Véleményem szerint nehezen fog menni a XXI. századi embernek a tartós karantén időszaka. A bezártság ideje alatt az emberek nem tudják figyelmüket külső ingerekkel lekötni, kénytelenek lesznek a saját belső forrásaikkal, valós énképükkel szembesülni. Ugyanakkor nagyon sok fejlődési lehetőség is rejlik ebben az időszakban, most lehet sokat tanulni önmagunkról, családi kapcsolatainkról és saját erőforrásainkról – közölte a szakember.