Juhász László, a hatvani kórház gazdasági igazgatója volt a vendége a Hatvani Portréknak. Az 5. Számú Általános Iskola diákjai zenés műsorral köszöntötték Juhász Lászlót, aki maga is sokat énekelt gyermekkorában, zeneiskolába járt és klarinétozott is. Később kutatómérnöknek tanult, majd ahogy ő fogalmazott „kényszerből lett közgazdász”, de nagyon megszerette, idestova húsz éve ez a foglalkozása. Hatvan előtt számos kórházban dolgozott: Miskolcon, Jászberényben, Cegléden és Nyíregyházán is. A hatvani kórház fejlődése pedig külön öröm számára, hiszen az elmúlt időszakban számos fejlesztést tudtak megvalósítani az intézményben.

hatvaniportre_juhaszlaszlo_03

hatvaniportre_juhaszlaszlo_07

A szakmája mellett extrém sportokkal kapcsolódik ki: nagyon szeret repülni, főleg vitorlázórepülővel, hiszen a kedvenc sportjai azok, amik a természet erejét használják ki. Pilótaoktató is. Azt mondja, volt már, hogy rizikós helyzetbe került hobbija során, de véleménye szerint, ha felkészül az ember, nem történhet nagy baj.

Emellett búvároktató is, feleségével is sokszor hódolnak ennek a sportnak. A karácsony a családjukban mindig pihenéssel, meghitten telik, habár azt mondja, mindig nagy kihívás számára, hogy feleségének és két lányának megtalálja a megfelelő ajándékokat.