Folyamatosan főzik a pálinkát a turai Alexandra Pálinkafőzdében, most még egy liter nedű 1670 Ft/liter áron készül az üzemben. Jövőre azonban ez az összeg alacsonyabb lesz, ugyanis januártól adómentes lesz a pálinkafőzés. Ez azt jelenti, hogy minden nagykorú, gyümölcstermesztő magyar állampolgár háztartásonként évi 86 liter gyümölcspárlatot főzhet le magánfőzésben adómentesen. A pálinkafőző magánszemély nem értékesítheti a párlatát, de azt családtagjai és vendégei elfogyaszthatják. – Nagyon sokan hozzák a cefréiket, hogy a friss gyümölcspárlatokból a közelgő ünnepekkor már fogyasztani tudjanak. De olyanok is akadnak, akik már most lemondták az időpontjaikat, mivel a januári olcsóbb kifőzést várják – közölte Szilas József.

A pálinkafőzde tulajdonosa egyébként nem tart attól, hogy kevesebb munkájuk lenne jövőre, mert véleménye szerint a jó pálinka kifőzése nem csupán mesterség, hanem művészet is, ismerni kell a fortélyokat. Az ő vállalkozása hagyományos kisüsti módszerrel működik, ez alapján a cefréből egy alszesz készül, majd azt lefinomítják, és ezután kezdődik a többféle alkohol szétválasztása, melyet sok zugfőzde már nem tud kivitelezni.

Az otthoni pálinkafőzéssel már más a helyzet, hiszen nagyon sokan vannak, akik önállóan próbálják cefréiket szeszes itallá varázsolni. Jelenleg mintegy 27 ezer főzőberendezés van a magyar háztartásokban, és 2020. január 1-je és október 8-a között 69 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthonfőzők. A desztillálóberendezést továbbra is be kell jelenteni az önkormányzatnál, de a főzést megelőzően bejelentést kell tenni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is, amiért cserébe a hatóság származási igazolást állít ki, ez igazolja a párlat eredetét és ezzel lehet részt venni különböző pálinkaversenyeken is. Az otthoni főzés szabályai betartását változatlanul az önkormányzati jegyzők ellenőrzik majd.

A statisztikák szerint 2020. október közepéig a koronavírus-járvány ellenére  is jelentős, 947 ezer hektoliterfok volt a bérfőzött pálinka mennyisége. Ez csaknem 1 millió 900 ezer liter 50 százalékos párlatnak felel meg.

Kezdőkép: Albert Péter

(15) Jövőre újra adómentes lesz a pálinkafőzés – YouTube