Pogácsával és házi készítésű süteményekkel érkeztek a vendégek az egyházközségi batyus bálra. A farsangi tematikájú esemény idén is a jótékonykodásról szólt. A tombolákból és a támogatói jegyekből befolyt összeget idén a Szent Erzsébet Otthon Alapítványnak ajánlják fel. Tolmácsi Andrea az esemény egyik szervezője, mint mondta: a jótékonysági bált még 2005-ben hívta életre Koza József atya, abból a célból, hogy összekovácsolja a közösséget. – Ez a bál egy remek alkalom arra, hogy az emberek kikapcsolódjanak és kiszakadjanak a rohanó mindennapokból. Mindig jó hangulatban telnek a báljaink, és a vendégek jól érzik magukat – részletezte.

A farsangi bálok a néphagyomány szerint a mulatozásról szólnak, így a rendezvényen sem volt hiány a jókedvből. Felléptek az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola diákjai, akik népviseletbe öltözve mutatták be produkciójukat. Az eseményen Czmorek Piroska előadását is megtekinthették a résztvevők, valamint a Dalvarázs Show Kórus is készült egy zenés-táncos produkcióval.

Fotó: Albert Péter