Bevásárlás után elküldjük az autónkat parkolni, amíg mi felvisszük a lakásba a csomagokat. Ez a művelet néhány éven belül a mindennapok valósága lesz. Ezzel párhuzamosan pedig az újonnan vásárolt autónk fényezését sem kell majd féltenünk, hiszen a gépjárművek maguk érzékelik az akadályokat és azonnal fékeznek, még mielőtt például a szűkre szabott garázsunk fala hajtaná be a visszapillantó tükröt. A Bosch innovációit a cég kutatási-fejlesztési központjában mutatták be az újságíróknak Renningenben április 26-án és 27-én. Az önállóan parkoló és az akadályok előtt automatikusan fékező autók pedig nem csak a felső kategória kiváltságai lesznek. A Bosch szakemberei kijelentették, hogy néhány év alatt már az olcsóbb modellekben is opcionális szériatartozék lehet a sofőrök figyelmetlenségét korrigáló rendszer. Az új technológia bevezetését 2019-re prognosztizálják a cégnél.

Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke kiemelte: a vásárlók a jövőben nem csak az autóban és a konyhában találkozhatnak a Bosch-sal, a vállalat nagy hangsúlyt fektet a termékeket kiegészítő innovatív szolgáltatásokra is. A Bosch-nál egyre nagyobb mértékben használnak hálózatba kapcsolt szolgáltatásokat a hardver ágazatban meglévő alapokra és szakértelemre támaszkodva – mondta. Az igazgató szerint a szolgáltatások egyre jobban beépülnek a termékgyártási tevékenységbe, minden hardvertermék eladását kiegészítő szolgáltatások értékesítésének kell követnie.

Denner egy speciális Tesla sportkocsiban prezentálta, hogyan képzelik el a jövő autóját. Ami eddig csak David Hasselhoffnak adatott meg a Knight Riderben, éveken belül sokaknak lesz elérhető. Persze nem Kit kerül sorozatgyártásba, de a Bosch új technológiájával ellátott autók önállóan közlekednek, és képesek lesznek akár az otthoni légkondicionáló berendezést is kezelni. Sőt még azt is megállapítják, hogy nem ólálkodnak-e esetleg betörők a házunkban az otthoni kameraképek alapján, és azt is megfigyelik, hogy esetleg nyitva van-e olyan ablak, amelyet korábban zárva hagytunk. Szóval, ahogy évekkel ezelőtt a telefonok új értelmet nyertek, úgy most a gépjárművek technológiai forradalmának küszöbén vagyunk, amelynek hátterét jelentős mértékben a Bosch innovációi biztosítják majd.

A Bosch előrejelzése szerint az okos otthonokban rejlő piaci lehetőségek értéke már 2017-re eléri a 10 milliárd eurót, 2020-ra pedig a világon mintegy 230 millió háztartás, az összes háztartás 15 százaléka lesz felszerelve okos megoldásokkal. A szakemberek dolgoznak egyebek mellett a közösségi parkolás rendszerén is, amely a parkolóhelyek megtalálását segíti. Először Stuttgartban és környékén helyezik üzembe azt a rendszert, amelyben a közlekedő járművek érzékelik a szabad parkolóhelyeket, és ezt az interneten keresztül jelentik a Bosch felé, amely valós idejű térképet készít a rendelkezésre álló parkolóhelyekről. A Bosch csoport tavaly rekordösszegű, 70,6 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 10 százalékos növekedés az előző évihez képest, árfolyamhatások nélkül számolva 3,8 százalékos volt a bővülés –  ismertette Stefan Asenkerschbaumer, a Bosch igazgatótanácsának elnökhelyettese a tavalyi eredményeket szerdán a csoport új, renningeni kutatás-fejlesztési központjában tartott sajtótájékoztatón.

forrás:mti