A Hatvan TV stábja a Menü második évadát is az Udvarház Étteremben forgatja. Az első adás felvétele már lezajlott. Az új Menü nyitórésze azzal foglalkozik, hogy a színpad és a folyamatos szereplés hogyan határozhatja meg az életünket. Jagodics Milán Németh Gáborral, a Madách Színház színészével, Hajmann Péterrel, a Cozombolis együttes trombitásával és Tari Botonddal, a Beatrice zenekar tagjával beszélget.

– A Menü volt az elmúlt évek egyik legsikeresebb műsora a Hatvan TV-ben. Reméljük, a második évad is hasonlóan kedvelt lesz. Ismét érdekes témák és különleges vendégek lesznek terítéken. A kötetlen környezet pedig lehetőséget ad arra, hogy az egyes kérdéseket egészen egyedi és szabad értelmezésbe helyezzük. Az első rész forgatása nagyon jó hangulatban telt, meglepően őszintén és nyitottan fogalmazott mindhárom vendég. Véleményem szerint sok érdekesség derül ki a témával kapcsolatban hétfőn – mondta el Jagodics Milán, a Hatvan TV főszerkesztő-műsorvezetője.

A főszerkesztő hozzátette, hogy a következő hónapokban a műsorban szó lesz többi között a borkultúráról és a külföldi munkavállalásról is. Arra pedig mindig figyelnek, hogy minden részben legyen Hatvanhoz kötődő vendég. Az első rész ezt a szerkesztési elvet kimeríti, hiszen Jagodics Milán mindhárom beszélgetőpartneréhez közel áll Hatvan. A Menü második évada hétfőn indul a Hatvan TV-ben 19 óra 15 perctől.