Január közepén kezdődött el a sportcsarnok építése, azóta pedig folyamatosan beszámoltunk arról, hol járnak a munkafolyamatok. Az építkezés a Zagyva árterében történik, ahol hordalékos, feltöltött a talaj, ezért márciusban cölöpalapozást kezdtek el a kivitelezők.

Az építkezés több mint 18500 négyzetméteres területen zajlik, a csarnok alapterülete 2400 négyzetméter lesz. A férőhelyek száma 1105 darab, ebből csaknem 100 darab mobil lelátó kap helyet. Az épület háromszintes lesz, raktárakkal, öltözőkkel, büfével, orvosi szobával és irodákkal ellátott. Májusban már a sportcsarnok főtartói is megérkeztek: az országban egyedülállónak számító, rekordméretű elemek 47 méter hosszúak és egyenként 56 tonna súlyúak voltak, így megfelelő biztosítás mellett szállították őket ide. Nem sokkal később már be is építették mind a hét darabot, ezek tartják a födémet. Ezután a főtartók beépítésével párhuzamosan megkezdődött az acél merevítések elhelyezése is. Az építkezés folyamatosan jó ütemben haladt, ennek köszönhetően június végén már a tető is rákerült a sportcsarnokra.

Az építkezésre Tarsoly Imre önkormányzati képviselő is kilátogatott, aki örömmel konstatálta: a munkafolyamatok továbbra is jó ütemben haladnak. Jelenleg a hőszigetelés történik az ipari padló alá, arra kerül majd rá a sportburkolat. A dolgozók vakolják a belső válaszfalakat, a tetőszerkezet már teljesen ép, beázás mentes. Így bent folyamatosan haladhatnak az épületgépészeti munkákkal. Építenek parkolókat, kerékpár tárolókat, buszmegállókat és lesz négy darab elektromos töltőállomás is.

– Egy harminc éves álom valósult meg a hatvaniak számára, óriási jelentősége van ennek a létesítménynek. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a sportélet sokkal színesebb és változatosabb lesz, hanem nagyszabású rendezvényeket is lehet majd itt rendezni. Az épület egy modern, korszerű közösségi tér lesz, amely sok lehetőséget biztosíthat nemcsak a hatvaniaknak, hanem a térségből érkezőknek is – közölte Tarsoly Imre önkormányzati képviselő.

A csarnokot két oldalról is meg lehet majd közelíteni, a Boldogi útról és a Radnóti tér felől is. Utóbbi lesz a főbejárat, itt építik majd ki a parkolókat, a buszfordulókat. A tervek szerint jövő év elejére minden teljesen elkészülhet. A sport-, és rendezvénycsarnok összességében 3,6 milliárd forintból valósul meg, ez pedig egy forintjába sem kerül a hatvaniaknak.

Fotó: Albert Péter