A városi Jégpályával a jégkorong is megjelent Hatvan életében, hiszen színre léptek a Gigászok. A csapat 2013-ban alakult, a 2014/15-ös szezonban már bajnokságon is indultak. Hatvanban a jégkorong sport egyre népszerűbb a gyerekek körében, amelynek helyszíne minden évben a város jégpályája volt. A lelkes fiatalok azonban kinőtték a hatvani pályát, így Szőke Attila elkezdett azon dolgozni, hogy saját létesítményük lehessen.

– A jégpályát egy sátor fogja védeni és plexi táblákkal lesz körbe kerítve. Reményeim szerint április 15.-ig lesznek mérkőzések és edzések itt. A pályán nyilvános közösségi korcsolyázást nem fogunk tartani, viszont szervezett családi programokon és amatőr csapatok mérkőzéseken részt vehetnek majd az érdeklődők – mondta Szőke Attila, a Hatvani Gigászok szakmai igazgatója.

A Hatvani Gigászok rendszeresen edzenek, és a jövőben is azon dolgoznak, hogy egyre jobban bizonyítsanak a jégen.