Egy alapos csiszolást követően már neki is láttak a játszótéri eszközök festésének a Hatvani Karitatív Összefogás tagjai. Számos akciójukkal támogatták már a várost, legutóbb kupakgyűjtéssel segítettek a nehéz helyzetben élő családoknak, korábban pedig 160 gyermeknek tették szebbé a gyermeknapot, édességet szállítottak ki a rászorulók számára. Most pedig a város szépítését tűzték ki célul, a város legfrekventáltabb játszóterén festették le a padokat és a kerítést. Smidné Vereb Julianna elmondta, lelkes amatőrként álltak neki a munkának, hiszen ahol lehet, segíteni szeretnének. – Nagyon örülök, hogy meg tudtuk szépíteni a játszóteret, hiszen nagyon sok gyermek, szülő és nagyszülő tölti itt a mindennapjait, szerettük volna a festéssel még színesebbé tenni az ittlétüket  – fogalmazott.

Mintegy húszan döntöttek úgy, hogy a meleg idő ellenére festéssel töltik a csütörtök délelőttjüket, a munkához pedig több segítséget is kaptak. A festékek beszerzésében a Trinox-60 Bt. segített, az ecseteket egy névtelen adományozó szolgáltatta, emellett Korsós Sándor egyéni vállalkozó is több adománnyal járult hozzá az akcióhoz. A Hatvani Karitatív Összefogáshoz bárki csatlakozhat, részletes információt a Facebook-oldalukon találhatnak az érdeklődők. Emellett itt várják a további felújításötleteket, és a támogatók jelentkezését is.