A héten minden a közlekedésről szólt a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskolában. Az intézmény idén csatlakozott az Aktív Iskola Programhoz, amelynek egyik kiemelt eleme az aktív közlekedés hete. A kezdeményezés célja, hogy játékos formában hívja fel a figyelmet a biztonságos, balesetmentes közlekedés fontosságára. A programhoz a rendőrség is csatlakozott: a gyerekek egy játékos délelőttön vehettek részt, ahol közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési állomások várták őket.

 A tanulók csoportokban járhatták végig az állomásokat, miközben felelevenítették a gyalogos és a közúti közlekedés alapvető szabályait. A foglalkozásokon szó esett az állatvédelemről és a gyermekek jogairól is – természetesen játékos, élményalapú formában. – Az esemény középpontjában a gyermekbalesetek megelőzése áll. Fontos, hogy a gyerekek már egészen fiatalon megismerjék a közlekedési szabályokat, és tudják is azokat helyesen alkalmazni. A programhoz a bűnmegelőzés is szorosan kapcsolódik, hiszen ha például van egy kerékpárunk, tudnunk kell, hogyan vigyázhatunk rá, és miként gondoskodhatunk annak megfelelő védelméről – részletezte Tomcsányi Andrea rendőr őrnagy.

Varsányi Gábor, az iskola igazgatóhelyettese elmondta: az egész hét programjai azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek tudatosan, biztonságosan és magabiztosan közlekedjenek – akár gyalog, akár kerékpárral. – Azt tapasztalom, hogy míg régen ritkaságnak számított, ha szirénázó autót láttunk, ma már szinte mindennapos. Ez is mutatja, hogy rengeteg közlekedési baleset történik, ezért fontos felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy az utakon sosem vagyunk egyedül. Akár gyalogosan, akár rollerrel közlekedünk, mindig be kell tartanunk a szabályokat, annak érdekében, hogy elkerüljük a baleseteket – mondta Varsányi Gábor, a Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A tematikus hét részeként több alkotóprogram is megvalósult. A diákok elkészítették saját útvonal-térképüket az otthonuktól az iskoláig, valamint figyelemfelhívó plakátokat és rajzokat is készítettek, amelyeket az iskola épületében állítottak ki.