Már hagyománnyá vált, hogy a nyári szünet közeledtével a Hatvani Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági versenyt rendez, amelyre a város általános iskolái mellett, most Csányról is érkeztek versenyzők.
Az eseményt Szinyei András alpolgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a rendőrség munkatársaival, a pedagógusokkal és természetesen a szülőkkel együtt már évtizedek óta azon dolgoznak, hogy a vakáció alatt is biztonságosan közlekedjenek a gyerekek.
Az indulókra számos feladat várt a nap folyamán, így kitöltöttek egy KRESZ totót, valamint ügyességi pályát kellett teljesíteniük és a teljes menetfelszerelést is ismerniük kellett, ami elengedhetetlen a biciklizéshez.
A feladványok pedig nem bizonyultak könnyűnek. Molnár Tamás és Iványos Bence például a képes feladatok megoldását tartották bonyolultnak.
– Már hetekkel ezelőtt elkezdtünk készülni erre a napra. Az iskolában lehetőségünk volt az akadálypályára is gyakorolni és az interneten is sokat kutattunk – mesélte Bertó Krisztina, a csányi Szent György Általános Iskola tanulója.
Jávor Tamás, a Hatvani Rendőrkapitányság Közlekedésbiztonsági alosztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legtöbb kerékpáros balesetforrás a figyelmetlenség.
– Sajnos azt vesszük észre, hogy a gyerekek még mindig nem figyelnek oda kellőképpen a közlekedésben résztvevőkre. Arra kérünk mindenkit, hogy mindig tartsunk kontaktust más járművekkel és figyeljünk a gyalogosokra is – fejtette ki.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy indulás előtt érdemes a féket és a kormányberendezést átnézni.