Kedd délelőttönként a gyerekek veszik birtokba a Grassalkovich Művelődési Ház udvarát. A szőnyegovi programsorozat igen népszerű a szülők körében. Ezen a rendezvényen játékokon keresztül fejlesztik a kicsik nagymozgásos képességeit és a térérzékelésüket is, amelynek segítségével a jövőben könnyebben felismerik a jobb és a bal irányt. Jákó Bea foglalkozásvezető elmondta, hogy a fejlesztőpedagógiai és a drámai jegyeket alkalmazza arra, hogy minél színesebbé, érdekesebbé tegye a gyerekek számára a foglalkozásokat.
– Arra törekszem, hogy izgalmasak legyenek ezek az egyórás játékok. Általában közös énekkel, mondókákkal hangolódunk rá egymásra, ezeket pedig rendszerint valamilyen mozgásos feladat követi, ami a gyerekeket és a szülőket is egyaránt megmozgatja – fogalmazott.
Az esemény egyébként ingyenes, és 0 éves kortól egészen kisiskoláskorú gyermekekig mindenkit várnak a szervezők. A programsorozat szeptember elejéig tart.