Elővételben már december óta megvásárolhatók a 2025-re érvényes autópályamatricák. Ezek az eddigiekhez hasonlóan újévtől számítva 2026. január 31. éjfélig lesznek használhatók. Változnak ugyanakkor az árak, az éves országos és megyei matricák 3,4 százalékkal kerülnek többe, mint tavaly. Ennek megfelelően a heti országos matrica 6.620, a havi 10.710, az éves vármegyei 6.890, az éves országos matricát pedig 59.210 forintért lehet megvásárolni. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: 2024-ben több mint 2,8 millió vármegyei, valamint több mint 678 ezer országos matricát vásároltak ügyfeleik. Marczin Bence kiemelte: a decemberi előértékesítési időszak és a január slágertermékei az éves országos, illetve az éves vármegye e-matrica volt. Részletezte, hogy 2024 decemberében az éves országos matrica népszerűsége nőtt, 78 ezer került gazdára, ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában.
Az autópálya használatához szükséges matricát azelőtt kell megvásárolni, hogy a díjköteles útra hajtanánk, azonban, ha a felhajtást követően hatvan percen belül észrevesszük, hogy enélkül használjuk az adott utat, még megvásárolhatjuk az arra szóló jogosultságot, elkerülve a pótdíjfizetést. A büntetések összegei is emelkedtek január 1-től, amely szerint az alap pótdíj, hatvan napon belüli fizetés esetén 26.640 forint, míg az emelt pótdíj, hatvan napon túli fizetés esetén, 91.780 forint. – A vásárlási feltételek lényegében nem változtak, de azt látjuk, hogy egyre többen használják a digitális platformokat. Aki online venné meg az e-matricát, javaslom társaságunk, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapját, a nemzetiutdij.hu weboldalt, itt nincs plusz költség, kényelmi díj, ugyanannyiba kerül, mint a töltőállomásokon – részletezte Marczin Bence.
A kellemetlenségek elkerülése érdekében az autósoknak érdemes vásárláskor, még a fizetés előtt ellenőrizniük a megadott rendszámot, felségjelet, járműkategóriát és az érvényességi időt – emlékeztetett a kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy mindezeken túl a péntek nemcsak az érvényesség, hanem a kedvezmények miatt is fontos határidő. A nagycsaládosoknak és mozgáskorlátozottaknak a kedvező árú matricavásárláshoz szükséges bejelentésüket minden évben meg kell újítaniuk.