A hatvani biotó egy komplex, önszabályozó rendszer, amelynek tavaszi „újraindítása” elengedhetetlen a víz tisztaságának megőrzéséhez. A karbantartás során a szakemberek eltávolították a felesleges iszapot, ellenőrizték a halállományt, és elindították a szökőkutat is. Szucsik Attila szakértő hangsúlyozta: a tó léte túlmutat az esztétikumon, hiszen a városi mikroklíma ma már sokszor a sivatagi körülményeket idézi. – Ez egy biotó, amely válasz és megoldása lehet a nagyvárosokat érintő globális felmelegedésre. Egyrészt élőhely, a környező állatvilágnak szaporodóhely, isznak belőle rovarok, madarak, emlősök – az ő túlélésüket szolgálja. Meg persze a mi, emberek túlélését is, mert egy nagyváros klímája – ha a középhőmérsékletet és a párát nézzük – sivatagi. Az emberek mentális egészsége érdekében is hasznos, mivel egy ilyen helyen megnyugvást találhatunk – részletezte a BIOTÓ Kft. vezetője.

A szakember hangsúlyozta: a tó ökológiai egyensúlya rendkívül törékeny. A túlszaporulat megőrzéséhez ragadozóhalakra van szükség, amelyek kordában tartják az állományt. A lakosságot pedig arra kérik, hogy ne etessék a halakat, mert a felesleges tápanyag felborítja a rendszer stabilitását, és gátolja a biotó természetes öntisztulását.