Hetedik alkalommal rendezik meg Hatvanban a futófesztivált és egészségnapot április 22-én. Az eseményen minden évben több százan vesznek részt, a futamokon az óvodásoktól a felnőttekig minden korosztály képviselteti magát, így idén is várják a sportolni vágyók jelentkezését április 16-ig. Somogyi József először vesz részt ezen az eseményen. Ő már napokkal ezelőtt nevezett a versenyre. – „Én a 21 km-es félmaratonra jelentkeztem. A nevezés nagyon egyszerű a www.hatvanifelmaraton.hu weboldalon lehet jelentkezni, ott első körben meg kell jelölni a távot, utána ki kell tölteni az adatokat, megközelítőleg olyan 3 perc az egész.

A rendezvény délelőtt 9 órakor kezdődik, a DISZI előtti parkolóban gyülekeznek majd a sportolók- mondta el Kiss Adrienn a Hatvani Média és rendezvényszervező Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai vezetője. Hozzátette: most is három különböző hosszúságú távra lehet nevezni. – „A reggeli órákban egy közös bemelegítéssel kezdjük a napot, ezt követően először az óvodások és az általános iskolások futnak különböző távokon, egy órakor pedig elrajtol a hetedik félmaraton. Ide még mindig várjuk a bátor, lelkes, sportolni vágyókat, 3 különböző futótávra. Az 5 km-es távra korhatártól függetlenül bárki jelentkezhet, a 10,5 km-re 10 év fölöttiek, a 21 km-re pedig a 14 év fölöttiektől várjuk a nevezéseket.”

A városban a futóversenyeknek több évtizedes múltja van. A hagyományos futófesztivál, duatlon és triatlonversenyeknek mindig nagy sikere volt helyi és országos szinten is. A versenyzők idén is a Vécsey utcáról indulnak el, majd a Csaba utcán haladnak végig, ezt követően a Köztársaság utcára fordulnak, melynek végén egy kisebb emelkedőn juthatnak fel a Zagyva-gátra. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az aktív sportolás, valamint a kiegyensúlyozott életmód fontosságára. Ezért is egészítik ki a futófesztivált és félmaratont egy városi egészségnappal. A DISZI aulájában különböző szűrővizsgálatokon, például vércukorszint mérésen, vagy EKG vizsgálaton vehetnek majd részt az érdeklődők.

A futófesztivál napján útlezárásokra is lehet számítani. Az autósoknak már péntek éjféltől szombat 15:30-ig kerülniük kell az érintett útszakaszt – tájékoztatott a hatvani önkormányzat megbízott rendészeti osztályvezetője. Szabó Alexandra hozzátette: a Mikszáth téri és a DISZI parkolótól a Honvéd utcáig teljesen lezárják az utat, és részleges lezárásra lehet számítani az István Király, és a Széchenyi utcában. Mint mondta: a rendezvény ideje alatt a polgárőrség segítségével mindent megtesznek a futók biztonsága érdekében. Hangsúlyozta: kérik a lakosság és az autósok türelmét a lezárások ideje alatt, és azt, hogy az érintett utcákba ne parkoljanak.