A Hatvani Karitatív Összefogás iskolatáska- és tanszerbörzéjére várják az érdeklődőket, augusztus 14-én a Grassalkovich Művelődési Házban. A szervezet az elmúlt időszakban azért dolgozott, hogy idén is segítséget nyújtson a hatvani családoknak. Még júniusban indítottak gyűjtést a tanévkezdés megkönnyítésére. Akkor többek között iskolatáskákat, füzeteket, írószereket, valamint a testnevelésórákhoz szükséges ruházatot és sportcipőket vártak felajánlásként. A kezdeményezés célja az volt, hogy minél több gyermek kezdhessen neki az új tanévnek megfelelő felszereléssel. – Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak a gyűjtéshez – mondta Smidné Vereb Julianna, a Hatvani Karitatív Összefogás elnöke. Hozzátette: meglepetéssel is készülnek a gyerekeknek.

A börzén a korábban összegyűjtött felajánlásokból szép állapotú iskolatáskák, tanszerek és egyéb hasznos eszközök várják új gazdáikat. A pénteki börze 11 órakor kezdődik a Grassalkovich Művelődési Házban.