Energia-veszélyhelyzeti intézkedéscsomagot állított össze Hatvan Város Önkormányzata. Erről számolt be közösségi oldalán Horváth Richárd polgármester. Mint írta: a magyarországi infláció és az energiaárak drasztikus emelkedése nem csak az önkormányzatot és a cégeit, de minden egyes hatvanit nehéz helyzetbe állít. Közölte: mindez, a jelenlegi becslések szerint 2023-ban összesen több mint 1,2 milliárd forint többletkiadást jelent majd a városnak. A rezsikiadások emelkedése pedig elérheti a 600-800 millió forintot.

„Városunknak működnie kell, ezért előkészítettünk egy átfogó intézkedéscsomagot, amelyet csütörtökön tárgyalunk a képviselő-testületi ülésen. Elsőként önmagunk működését vizsgáltuk felül, ennek értelmében októbertől lezártuk a polgármesteri hivatal egyik szárnyát. Továbbá a kormányzati előírásnak megfelelően 18 fokban maximáltuk a hőmérsékletet, novembertől pedig bevezetjük a négynapos munkahetet, hosszabb hivatali nyitvatartással.” – fogalmazott a polgármester

Horváth Richárd posztjában hangsúlyozta: abban bíznak, hogy a magas színvonalú szolgáltatásokat ezzel együtt fenn tudják tartani. Mint írta: az intézkedéscsomag részeként azt is javasolják, hogy a főtéri jégpálya ebben a szezonban ne nyisson ki.

„A téli időszakra bezárjuk az energetikailag leginkább elavult épületeinket. Így a Grassalkovich Művelődési Házat, a Hatvani Galériát, a Hatvany Irén utcában lévő civil házat. A Hatvany Lajos Múzeum sem fogadna látogatókat télen és a Tourinform Iroda is a lehető legalacsonyabb nyitvatartási idővel működik majd. A kulturális intézmények szolgáltatásai nem állnak meg, a könyvtár, a Dali és a Nagy Endre Rendezvényházban lesznek elérhetőek. Az átmenetileg bezárt épületekben működő civil szervezeteknek is az említett intézményekben biztosítunk helyet.” – sorolta.

Horváth Richárd bejegyzésében arról is írt, hogy egyelőre még csak becsülni lehet, hogy mekkora terhet jelent az energiaárak drasztikus emelkedése, így az sem zárható ki, hogy januártól a sportcsarnokot és az uszodát is átmenetileg bezárják. Hangsúlyozta: az elkövetkezendő időszakban – a meglévőek megtartása mellett – a rászoruló hatvani családok számára egy új támogatási formát is bevezetnek, amely a rezsiszámlák kifizetésében nyújthat majd segítséget. A polgármester bejegyzésének zárásában kiemelte, hogy amíg a hatvaniak törődnek egymással, addig a közösség erős és egy erős közösség még a legnehezebb krízisen is képes átvezetni a várost.