Jakó Beáta évek óta tart fejlesztő foglalkozásokat Hatvanban. Téli időszakban a Vadászati Múzeum Élménytér játszóházában fogadja a résztvevőket, ami a város vezetésének jóvoltából és a Grassalkovich Művelődési Ház szervezőinek közreműködésével minden résztvevőnek ingyenes.

A zenés, mozgásos baba-mama program értékes időt biztosít a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. A foglalkozások jellemzően az 1-3 éves korosztályt célozzák meg, ugyanis az órákba beépített fejlesztő játékelemek ennek a korcsoportnak kiemelten fontosak. A találkozók azonban nemcsak fejlesztenek, hanem jó közösségi élményt is jelentenek a résztvevőknek. – Zenélünk, mondókázunk, új dalokat tanulunk együtt a gyerekekkel, s így a szülők is inspirációt kapnak ahhoz, hogy mit játsszanak otthon a csemetéikkel. Ez a program összehozza az anyukákat is egymással, így mind a szülőknek, mind a gyerekeknek minőségi programot jelent ez a foglalkozás – mondta Jakó Beáta fejlesztő pedagógus.

Nikolics Bognár Adrienn és gyermeke a kezdetektől részt vesz a foglalkozásokon, ő azt tapasztalja, hogy kisfia nagyon sokat fejlődött a szocializációs képességekben. Szerinte a programon mindig hasznos és értékes mondókákat és játékokat tanulnak meg együtt, amit a kisfia gyakran ismétel is otthon. – Nagyon szeretem Bea gyerekcentrikus módszereit, mert egyrészt következetes az órákon, másrészt vidám, felszabadult, örömteli hangulatot tud teremteni. Gyakran látom otthon a kisfiamon, hogy elpakol maga után, betart bizonyos szabályokat és jobban alkalmazza azokat a képességeket, amiket itt tanult meg – tette hozzá az anyuka.

A Szőnyegovi program minden második héten keddenként 10 órától kezdődik, ahol egy jó hangulatú, vidám kikapcsolódásban lehet része minden gyermeknek és szülőnek egyaránt.