Ingyenes csillámtetoválás és arcfestés is várta a gyerekeket a Hit Gyülekezete Hatvan Romamisszió családi napján. A gyerek fesztiválon a fiatalok továbbá játszhattak rodeó bocin, ugrálóváron, valamint élő csocsóban is versenyezhettek egymással. Szabó Dorina testvérével és nagymamájával érkezett a Sárkány úti park rendezvényére. Elmondta, hogy a nagy meleg ellenére is jól szórakozik.
A hatvani romamisszió februárban hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Tehetséges Heves gálaestet, ahol iskoláskorú fiataloknak adtak lehetőséget a bemutatkozásra. A mostani eseményre is készültek az ifjú tehetségek. Búzás Rebeka népdalokat adott elő, produkcióját boldogi népviselet színesítette. Bódi Viktória is fellépett, ő egy éve tanul énekelni. A Dalvarázs Show Kórus tagjaként rendszeresen szerepel színpadon, így kevésbé lámpalázas, amikor közönség előtt áll.
Ifjabb Csík Benedek, a hatvani Hit Gyülekezete Romamisszió lelkésze, a rendezvény főszervezője úgy fogalmazott, a család az egyik legnagyobb érték, nekik igyekeztek szórakozási lehetőséget biztosítani. – Nagyon sokan nem tudják megtenni az anyagi terhek miatt, hogy elmenjenek egy félnapos rendezvényre. Minden, ami itt látható, a fagyitól a pizzáig, ingyen fogyasztható. A programmal szeretnénk ösztönözni a családokat az együttlétre, kikapcsolódásra, nevetésre – részletezte a lelkész.
A rendezvényre továbbá bábszínházzal is készültek a gyerekeknek. A felnőttek se maradtak ki, beszédet tartott egy ceglédi lelkész, és Kökény Attila adott gospel koncertet.