A városban tapasztalható, hogy a 3-as számú főúton főként a reggeli és a délutáni órákban nagy forgalmi dugó alakul ki. Az önkormányzat már korábban megkezdte ennek a problémának a felülvizsgálatát és megoldásának kidolgozását. Első körben a közlekedési lámpákat hangolják át a 3-as számú főút átkelési szakaszán a Bástya utcai kereszteződéstől a Nádasdy Tamás utcai kereszteződésig.

Előreláthatóan 2018. március 5-én a délutáni csúcstól 3 hét időtartamban a 90 másodperc periódusidejű, majd azt követően 2018. március 26-tól szintén 3 hét időtartamban a 120 másodperc periódusidejű programokat tesztelik. Ezt követően azt a fázistervet vezetik be, amellyel érezhetően csökken a torlódások száma. A tervezést és az átprogramozást is saját forrásból fedezi a hatvani önkormányzat. A közlekedőket arra kérik, hogy ne megszokásból vezessenek, hanem a jelzőlámpák jelzéseit figyelve haladjanak.