Egyedülálló módon készült Hatvanban az idei költségvetés. Egy teljesen új megközelítést alkalmaznak: megkérdezik a hatvaniakat, hogy mik azok a fontos témák, amikre ők ebben a járvány okozta válságos, nehéz gazdasági helyzetben mindenképpen költenének. Elkészült egy szavazólap, amin azok a fejlesztési tételek vannak felsorolva, amiket erre az évre beterveztek, de a külső hatások miatt nem valósulhatnak meg. Ezek közül választhatnak március 21-ig a hatvaniak, hogy szerintük mi az, amire szükség van. Ez lehet például az utak és a járdák fejlesztése vagy a játszóterek bővítése.

– Ilyen még soha nem volt: a hatvaniaknak közvetlen beleszólása van abba, hogy mire költsünk el 100 millió forintot. A közösségi költségvetés jól példázza azt, ahogyan ez a városvezetés dolgozik. Ahogy az korábban a Hatvani Konzultáció során is kiderült, nagyon fontos számunkra a hatvaniak véleménye, és ez alapján hozzuk meg a döntéseket, hiszen Hatvan a hatvaniaké – részletezte Horváth Richárd.

A koronavírus okozta válság súlyosan érinti az egész világot, nem csak egészségügyileg, hanem gazdaságilag is. Emiatt Hatvanban csaknem 1 milliárd forint hiányzik a költségvetésből, ami óriási összeg, hiszen a bevételek egynegyede ezáltal nincs meg. A polgármester leszögezte: azt tartották szem előtt, hogy a város stabilitása megmaradjon, valamint senkit se kelljen elküldeni az önkormányzathoz köthető munkahelyekről. Ehhez azonban csökkenteni kellett a településen megszokott magas színvonalú szolgáltatások számát. Horváth Richárd kijelentette: elengedhetetlen, hogy megbízható és érezhető jövőképet alkossunk, ezért különítettünk el összesen 100 millió forintot a közösségi költségvetésre, amiben azokra a tételekre szavazhatnak a hatvaniak, amik az elvonások miatt kiesnének az idei fejlesztésekből.

Szavazni március 1-től március 21-ig lehet, az ehhez szükséges szavazólapot mindenki megkapja a postaládájába. Emellett elektronikusan is részt lehet venni a költségvetésben, a kozossegikoltsegvetes.hatvan.hu oldalon. A szavazás után összegzik az eredményt, és ez alapján hozzák meg a döntéseket, így valóban a hatvaniak mondhatják meg, mire költsön a város.