A védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés lehetősége a közigazgatásban. A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok cseréje esetében vidéken – tehát Budapesten és Pest megyén kívül – nem kötelező előzetesen időpontot kérni, a kormányablakkal nem rendelkező településeken pedig ismét szolgálatba állnak a mobilizált ügyfélszolgálatok. A foglalkoztatási ügyfélszolgálatok az ország teljes területén időpontfoglalás nélkül is fogadják ügyfeleiket.

A magyar állampolgárok 2020. március 12-ét követően lejáró, Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig még érvényes. Ha mégis szükség van a veszélyhelyzet idején lejárt okmány gyors cseréjére, Budapesten és Pest megyén kívül már nem szükséges időpontot foglalni a kormányablakokba. Minden más esetben továbbra is interneten vagy telefonon lehet időpontot kérni.

A kormányablakkal nem rendelkező településekre ismét kitelepülnek a mobilizált ügyfélszolgálatok, hogy megkönnyítsék a kistelepüléseken élő állampolgárok ügyeinek intézését.

A kormányhivatalok és járási hivatalok foglalkoztatási ügyfélszolgálatait országszerte – Budapesten és Pest megyében is – felkereshetik az ügyfelek előre foglalt időpont nélkül is. Az álláskeresők számára továbbra is rendelkezésre állnak az elektronikus ügyintézési lehetőségek.

Az enyhítések a megfelelő óvintézkedések betartása mellett lépnek életbe. Az ügyfelek korlátozott számban, lehetőleg az arcot eltakarva, egymástól megfelelő (1,5-2 méter) távolságra várakozhatnak az ügyfélterekben.

Forrás: kormányhivatal.hu 

Kezdőkép forrása: google.com