Tóth Norbert tűzoltó főtörzsőrmester a hatvani hivatásos tűzoltóságon szolgál, gépjárművezető. A sportnak mindig kiemelt szerepe volt az életében, a futás az egyik kedvence, az utóbbi években pedig a félmaratonokra edz.

Elmesélte, hogy az utóbbi hónapokban a futóversenyek száma jelentősen lecsökkent, de pont ez a jó a futásban, hogyha megvan a kedv és az akarat, a futó felveszi a futócipőt és addig meg sem áll míg a célba nem ér. Norbert főleg a hosszú távokat kedveli, szereti tesztelgetni kitartását és állóképességét. Idén harmadik alkalommal teljesítette a huszonegy kilométeres távot, a hétvégén a K&H mozdulj! félmaraton és futófesztiválon a távot két óra harminchárom másodperc alatt teljesítette, átlagtempója pedig öt perc negyvenhárom másodperc volt kilométerenként. A főtörzsőrmester elmondta, hogy óriási élmény volt a kivilágított Hősök teréről rajtolni és Budapest utcáin futni. Hozzátette, hogy további három félmaratont tervez még az idei évre, volt olyan verseny is ahol műholdas nyomkövetővel rögzítette a futást és annak az eredményét töltötte fel a megadott weboldalra, szóval egyedül vagy versenytársakkal, de nincs kifogás, a terveit véghez fogja vinni – adta hírül a katasztrofavedelem.hu.