Idén is igényelhetik a fiatal párok az első házasok adókedvezményét. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, a havi ötezer forintos, két évig járó kedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha legalább az egyik fél az első házasságát köti, az igénylésnek azonban nincs felső korhatára.

A friss házasok 2015 óta élhetnek a lehetőséggel, amelynek köszönhetően két év alatt 120 ezer forintot tudnak megspórolni – tette hozzá az államtitkár asszony.

A statisztikák szerint Magyarországon ismét népszerűvé vált a házasságkötés, évente már meghaladja a 100 ezret a frigyek száma, ami 1996 óta nem volt ilyen magas.

Ez azt is bizonyítja, hogy Magyarországon egyre stabilabbak a családi értékek, a magyarok egyre inkább érzik, hogy családban élni jó és Magyarország egy családbarát ország – fogalmazott az államtitkár.

Forrás: kormany. hu