Már hagyomány, hogy a város vezetősége minden év decemberében ellátogat a hatvani kéklámpásokhoz és átadja nekik karácsonyi ajándékaikat. Ez idén sem maradt el, Horváth Richárd polgármester, valamint Lestyán Balázs alpolgármester közösen járták végig a hatvani intézményeket és adták át a nekik szánt ajándékokat. – A hatvani kéklámpásokra mindig számíthattunk a legnehezebb időszakban is sikeresen és hősiesen helyt állnak. Elsőként ott vannak a bajban és készen állnak emberi életeket menteni. Fontos, hogy kifejezzünk a hálánkat a tevékenységükért, köszönet és elismerés jár nekik – fogalmazott Horváth Richárd.

Hozzátette: a meglepetéseket minden évben úgy válogatják össze, hogy előzetesen felmérik a kéklámpások igényeit, s mindig azt vásárolják meg, amire szükségük lehet az egyes intézmények dolgozóinak, így idén a mentősök egy gáztűzhelyet kaptak a várostól. – Minden évben olyan ajándékokkal kedveskednek nekünk, amik nagyon hasznosak a számunkra. Mi karácsonykor is itt leszünk és óriási segítség a tűzhely, hiszen így már az állomáson töltött idő alatt is elkészíthetjük az elfogyasztani kívánt ételeinket – mondta Szabó László, mentőtechnikus.

A városvezetők igyekeztek nemcsak az ajándékok átadásával honorálni a kéklámpások egész éves áldozatos munkáját, de szóban is mindenhol elismerésüket nyilvánították ki. A rendőrségen pedig 5 darab ajándék utalványt adtak át a városvezetők Csetneki Zsolt rendőr alezredesnek. – Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a hatvani önkormányzattal és nagyon hálásak vagyunk, hogy minden évben elismerik a munkánkat – részletezte Csetneki Zsolt rendőr alezredes. A karácsonyi jutalmazásokból természetesen a tűzoltóság munkatársai sem maradnak ki, hozzájuk hétfő délután látogatnak el a városvezetők és köszönik meg egészéves munkájukat.

Fotó: Bátor Henrietta, Albert Péter