Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesülete. Egész napos program várta a szervezet tagjait, az önkénteseket és mindazokat, akik fontos részei voltak a csapatnak az elmúlt negyed évszázadban. A Szociális Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat és a Hegymenet Klub tagjai versekkel, énekekkel köszönték meg az egyesület több évtizedes munkáját. A születésnapra készített – több mint egyméteres – torta volt a jelképe a nagy csapatnak, melyben rengetegen nyújtottak és kaptak segítő kezet.
Az egyesület Hatvanban és kistérségében Apctól egészen Boldogig, 12 településen fejti ki tevékenységét. A mozgáskorlátozott emberek érdekeit képviseli, ügyeit intézi, a számukra szükséges információkat szerzi be. Testi és lelki segítséget nyújt a rászorulóknak és családtagjaiknak. – Ha gyógyászati segédeszközre van szükség, szerzünk, aki dolgozni szeretne, annak találunk munkát, aki lelki támogatásra szorul, nálunk megkapja – részletezte Fonyódi Imre, a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesületének elnöke. Csaknem ötven ember teszi bele munkáját a csapatba. – Az önkénteseinknek, csoportvezetőinknek, mentoroknak nagyon sokat köszönhetünk, ugyanis miattuk tud hatékony lenni a munkánk, ők közvetítik felénk a problémákat, a megoldásra váró feladatokat – hangsúlyozta az elnök.
A jubileumi alkalmat a Daliban ünnepelték, ahol egész napos program fogadta a résztvevőket. A rendezvény célja, hogy egy kötetlen esemény alkalmára visszaemlékezzenek az elmúlt évekre, megünnepeljék a jelent és tovább gondoljanak a jövőbe – mondta Fonyódi Imre. Hozzátette: a jövőt nem konkrét feladatokban látják, csupán továbbra is odafigyelnek egymásra, a tagság igényeire.
Horváth Richárd polgármester elmondta, egy negyed évszázadon át jól működő szervezethez stabil vezetőség szükséges. – Olyan elhivatott emberek, akik saját idejüket nem kímélve, akár a sötétben is viszik előre a lámpást, és tudják hová kell fordulni segítségért. Emellett kellenek lelkes tagok is, akik a lehetetlent nem ismerve, ha kell, a csillagokat lehozzák az égről, hogy mindez egységként működjön – mondta a polgármester. A kulturális fellépéseket követően, a Sclerosis Multiplex Egyesület által szervezett kézműves foglalkozás és Tóth Sándor, az egyesület tagjának festménykiállítása várta a résztvevőket.
Fotó: H. Szabó Sándor