Egy évben két alkalommal tartanak tematikus kézműves vásárt a Grassalkovich Művelődési Házban. Télen az adventhez, a karácsonyhoz kapcsolódóan, tavasszal pedig a megújuló természethez, a húsvétra való ünnephez közeledve rendezik meg a programot. Hétfőn már kipakoltak a hatvani és környékbeli alkotók, akik már 2012 óta összefognak és közösen dolgoznak ezen a vásáron. Az asztalokon rengeteg ékszert, fülbevalót, karkötőt, gyűrűt, nyakláncot találhatunk. Vannak még itt nyulas és tojásos lakásdekorációk, virágok, játékok, bögrék, poharak, fazekastermékek. Ez utóbbiak mindig nagyon népszerűek a vásárlók körében. Poórné Mike Éva szervező, az Eszterlánc Kézműves Egyesület elnöke szerint a kiállítók elsősorban azért vannak jelen, hogy minél több emberhez eljussanak az általuk készített alkotások, amiket mindig szívvel és lélekkel hoznak létre.
A kiállítást és vásárt Czmorek Piroska önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy a mai rohanó világban sokan nem veszik észre a valódi értékeket, azokat a termékeket, amik odaadással, gondoskodással készülnek.
A kézműves vásároknak és kiállításoknak állandó szereplője és fellépője a Dalvarázs Show Kórus, akik most is több klasszikus dallal készültek. A vásár szombat délig tart nyitva a művelődési házban.
























