Az őszi szezonban már találkozott egymással a két csapat, akkor a hatvaniak idegenben léptek pályára és 4 góllal kaptak ki. Akkor az OKTAT60 Hatvani KSZSE sem támadásban, se védekezésben nem hozta a tőle elvárható szintet. Most ennek fényében kissé feszültebben várták az újból összecsapást, ezúttal hazai terepen. A hatvaniak játéka hullámzó volt, amit az eredményjelző tábla tökéletesen jól mutatott.  A Nádudvar az elején vezetett, majd a hatvaniaknak sikerült felzárkózni és meglépni 7-tel.

Később ugyan az ellenfél feljött, de vezetni már nem tudtak. Innen nem engedett az OKTAT60 gárdája, kevesebbet hibáztak, irányították a mérkőzést és megtartották az előnyt. Mindebben nagy szerepe volt a három hónapnyi kényszerpihenés után ismét játékba lépő Répási Norbertnek, aki 10 gólt is szerzett. Bárány Zsolt edző szerint a Nádudvar egy nagyon kellemetlen ellenfél, mivel erősen tapadnak és soha nem adják fel. Nehéz ellenük kiállni, mert egy rutinos, megfontolt, ésszel játszó csapat. Időt is kellett kérni, mikor a nagy előny után ismét feljöttek. Végül relatíve sok gólt sikerült dobni és szép, küzdelmes játékkal, 32:26-ra megnyerték a mérkőzést. Pihenés azonban nincs: hétvégén ismét utaznak a fiúk: szombaton 18: 30-kor Hajdúböszörményt kell megverniük.

forrás: hatvanikszse.hu