Facebook oldalán arról ír Horváth Richárd polgármester, hogy Hatvan 440 millió forintot kap vissza az elvolt 1,2 milliárd forint iparűzési adó többletből. A kormányzat – az év elején küldött levelük szerint – ezzel kívánja kompenzálni, hogy Hatvan nem részesült egyetlen forint támogatásban sem a Versenyképes Járások Programból, annak ellenére, hogy Hatvan a teljes térségi keret több mint kétszeresét fizette be a központi költségvetésnek. Vagyis a hatvani adóforintokból valósulnak meg 500 millió forint értékben fejlesztések a szomszédos településeken.
Ahogy olvasható a posztban: 440 millió forint érkezik majd tavasszal a város számlájára. A kormány ugyanakkor, amit egyik pillanatban visszaadott nekünk, a másik pillanatban már el is vette. Az év végén jelent meg ugyanis, hogy az eddig is rekordszintű szolidaritási hozzájárulásunk tovább emelkedik mintegy 340 millió forinttal. Lényegében tehát most a tőlünk elvett hatalmas összegekből visszaadnak annyit, amennyivel növelik városunk terheit 2026-ban! A minket, hatvaniakat sújtó, idén is jelentősen növekvő szolidaritási adó azt is jelenti, hogy a kormányzat által tavaly elvont bevételünk után is adót kell fizetnünk! Olyan bevétel után fizetünk tehát, amely sosem volt itt, hanem azt azonnal elvonta tőlünk a kormányzat. A Hatvanban működő cégek is várhatóan korrigálják majd a számaikat a tavalyi teljesítményük alapján, így könnyen elképzelhető, hogy feléjük is adót kell majd visszatérítenünk, amely szintén több száz százmilliós tétel is lehet. Ennek ismeretében értékelhető ez a 440 millió forint – összegzi a polgármester.
Hatvant előző évben rekord szintű elvonással sújtotta a kormányzat, összességében csaknem 3 milliárd forintot kellett befizetnünk a központi költségvetésnek, többet, mint amennyit az állam által előírt kötelező feladatok ellátására kaptunk. A város így nettó befizetővé vált.
Ahogy a polgármester fogalmaz: A visszatérítés ezt az igazságtalan helyzetet korántsem oldja meg! Mindezért, Hatvan városáért és város lakosaiért elkötelezett képviselőként továbbra is kiállunk amellett, hogy a méltatlan helyzet feloldását továbbra is az jelentené, ha Hatvan visszakapná a teljes IPA többlet elvonást: 1,2 milliárd forintot!