A kommunista diktatúrák áldozatairól emlékeztek meg az újhatvani templomban, az ő tiszteletükre tartottak szentmisét. A szertartást követően a templom kertjében Horváth Richárd polgármester azt mondta: a kommunizmus a 20. század egyik legsúlyosabb történelmi tragédiája volt. Egy eszme, amely egy igazságosabb világról ígért jövőt, végül milliók szenvedéséhez, megaláztatásához és halálához vezetett. Világszerte családok szakadtak szét, nemzetek törtek meg, emberi életek milliói semmisültek meg. De a diktatúra nemcsak azokat pusztította el, akiket elhurcoltak, bebörtönöztek vagy kivégeztek. Áldozat volt az is, aki hallgatni kényszerült. Aki nem mondhatta ki az igazat. Aki félt kérdezni. Aki nem élhette szabadon a hitét, a gondolatait, az álmait – fogalmazott.
A városvezető szerint: a történelem újra és újra figyelmeztet bennünket: minden rendszer veszélyessé válik, amely az embert eszközzé teszi, és nem célnak tekinti. Amely nem tűri a kérdéseket. Amely nem meggyőzni akar, hanem engedelmességet követel. Amely meg akarja mondani, ki gondolkodhat szabadon — és ki nem. Amely kettéosztja a nemzetet jókra és rosszakra, hűekre és lázadókra, azokra, akik velünk vannak, ezért haszonélvezői a rendszernek és azokra, kik ellenünk vannak és ezért kárvallottjai annak. Ma már tudjuk, hogy az ilyen rendszernek valójában az egész nemzet a kárvallottja, hiszen ezekben sosem a tehetség érvényesül, hanem a lojalitás. Sosem a képesség, a nagyság és a teremtés vágya értékelt, hanem a megfelelés, a hízelgés és a hallgatás.
Szerinte: nincs nemzet, mely naggyá lehet, ha elnyomja a szabadságot és a kreativitást. Nincs nemzet, mely érdemben fejlődhet, ha nem ad teret azoknak, kik másként gondolkodnak. Nincs nemzet, mely egészséges lehet, ha megtilt bizonyos gondolatokat és még a kérdezést is bünteti. Nincs nemzet, mely szabadnak mondhatja magát, miközben megfélemlíti, elnyomja azokat, kik szabadságukkal élve szóvá teszik nemtetszésüket, vagy felhívják a figyelmet arra, amiről a hatalom el akarja terelni a közfigyelmet.
Ma fejet hajtunk azok előtt, akik életükkel fizettek a nemzet és a magyar közösségek szabadságáért. Hálával és tisztelettel emlékezünk rájuk. És csendben megfogadjuk: emlékük nemcsak múltunk része lesz, hanem jövőnk iránytűje is – zárta gondolatait Horváth Richárd.
Ezt követően a jelenlévők megkoszorúzták a templom oldalán lévő emlékművet és egy-egy mécsest is gyújtva emlékeztek meg róluk.
fotó: Albert Péter
