Nekünk, Magyaroknak március idusa már régóta nem csak a tavasz ébredését, hanem a nemzeti öntudat és szabadságszeretet ünnepét jelenti! – kezdte ünnepi Beszédét Horváth Richárd. Kiváltképpen nekünk, hatvaniaknak, akik március 15-után, április 2-án is újra feltűzzük kabátunkra a nemzeti kokárdát, hogy megemlékezzünk a dicsőséges tavaszi hadjárat hatvani csatájáról. Azokról a bátrakról, ismerős és  ismeretlenekről is, akiket a hazaszeretet vezetett a honvédek vagy a huszárok közé és az ország szabadságáért akár életüket is áldozni voltak hajlandók.

Mint mondta, fel kell tennünk kérdéseket: Mit tettünk együtt és külön-külön, azért, hogy a ránk bízott örökséget, magyarságunkat megőrizzük, új tartalommal és értékekkel gazdagítsuk-gyarapítsuk, hogy azután azt továbbadhassuk az utánunk jövőknek? S ha már feltesszük a kérdést az ország sorsát illetően, hát ilyen jeles alkalmakkor nem kerülhetjük meg a kérdést városunkkal kapcsolatban sem feltenni, minden választott tisztséget betöltő, különböző fórumokon a várost és annak polgárait képviselő közéleti szereplőnek! Eleget tettünk-e lelkiismeretünk szerint az itt élők körülményeinek javítására vonatkozó fogadalmunknak? Tettünk-e eleget azért, hogy ezt az itt élők így is érezzék? Tiszta lelkiismerettel állunk-e mindazok előtt, akiknek elszámolással tartozunk megbízatásunk kapcsán tett ígéreteink tükrében? És ha már a kérdést feltesszük, hát illik is rá válaszolni. A jelenlegi városvezetés nevében ki merem jelenteni, hogy igen, mi sokat tettünk mindazért, hogy Hatvan városa ebben a ciklusban Heves megye gazdasági fejlődésének egyik legerősebb motorjává váljék. A város teljesítményét mind az itt lévő multinacionális cégek vezetői, mind a gazdasági élet szereplői is elismerik. A kormányzat a jövőben is jelentős forrásokkal támogatja a várost, bízunk benne, hogy az eddig követett felelős gazdálkodással és a lakosság véleményét is szem előtt tartó városfejlesztési stratégiával ez a fejlődés a jövőben is fenntartható lesz. S hogy mi a siker titka?  Hittünk magunkban, hittünk a hatvaniak megértésében, bizalmában, és nem hagytuk, hogy az örökös elégedetlenek eltántorítsanak bennünket a kitűzött céljainktól. Hittünk abban a Móricz Zsigmond-i megfogalmazásban, mely szerint: „mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható pillanatnyi sikernek”. Ezért dolgoztunk az elmúlt öt évben, és ezért dolgozunk ma is, és ezért fogunk dolgozni a jövőben is – jelentette ki Horváth Richárd.

Ahogy a polgármester mondta: legyünk büszkék magyar nemzetiségünkre és országunk több mint 1000 esztendős történelmére, mert ma Európában kevés olyan nemzet létezik, amely annyi megpróbáltatáson ment keresztül, és állt talpra újra és újra, mint mi magyarok. 1848-ban is a nemzeti függetlenség kivívásának régi magyar vágya robbantotta ki a forradalmat, amelynek ugyan rövid ideig tartó szabadságharcát az akkori nagy birodalmi törekvések eltiporták, de tanulságát kitörölni a magyar szívekből máig sem tudták. Azóta a történelem során számos országunkra mért csapást kellett elviselnünk, de mi mégis megtanultunk túlélni. Megtanultunk vesztes világháborúk, Trianoni trauma, 40 év kommunista diktatúra, katonai megszállás, ránk kényszerített békediktátumok és szövetségek ellenére. Megtanultunk túlélni országunk történelmétől távoli és ezeréves történelmi múltunk értékeivel szembenálló ideológiák árnyékában.  Igaz, ma már az akkorihoz képest más a helyzet. Ma már nem a túlélésre kell koncentrálnunk. A szovjet rabigát lerázva Európa részeivé váltunk. Sőt mi több. Megkerülhetetlen részei és alkotóelemei vagyunk a nemzetközi gazdaság vérkeringésének. Magyarországot ma már nem lehet fenyegetni. Sem országhatáron kívülről, sem pedig belülről. Nem lehet, mert Magyarország már nem ugyanaz az ország, mint korábban volt. Nem lehet, mert ez az ország mára a keresztet a lelkében hordozza, a kommunizmus eszméjét pedig a nemzeti emlékezet tárhelyére, a történelem könyvekbe száműzte.

Az 1848/49-es szabadságharc hősei megértették, hogy az ország egy határok által körbekerített földrajzi egység, melynek határait átírhatják, térképről kiradírozhatják, el is tüntethetik. De a haza az más. A haza ott van a lelkünkben. A hazát nem határolja semmi, hiszen határok fölött ível át.  Haza ott van, ahol sok-sok emberöltő óta ugyanazon a nyelven szólítjuk meg egymást. Ahol magyarul meséljük a mesét, magyarul éljük a mindennapot, magyarul, makacsul ragaszkodunk a tájhoz. Ezt a hazát nem lehet lecserélni, kiosztani, elárulni vagy félbevágni, hiába is rajzolják át akárhányszor a határokat. Kívánom, hogy mint 1848-ban, úgy napjainkban is találja meg mindenki saját lelkében ezt a hazát, és az itt állók fedezzék fel benne városunkat is. Őrizzük és óvjuk mindkettőt szeretettel, lelkiekben és cselekedettel egyaránt, mert ne feledjük: Magyarország a magyaroké, Hatvan pedig a Hatvaniaké! – zárta beszédét.

A városi programon a bajzás diákok adtak műsort, melyben Petőfi naplója alapján megidézték az 1848. március 15-én történteket. Az ünnepség koszorúzással ért véget.