Ünnepélyes pillanatokkal, a városzászló bevonulásával indult az októberi testületi ülés. A város díszpolgárait feltüntető táblára felhelyezték a legutóbb megválasztott Semjén Zsolt névtábláját. Ezt követően tárgyalták a temetői nyitvatartást is. Palik Józsefné javaslatára októberben 18 óráig lehet majd a temetőkbe kilátogatni. Az ünnepek alatt pedig 21 óráig lesznek nyitva. A napirendek kapcsán a polgármester beszélt a várost érintő pályázatokról is. Felidézte, hogy Hatvan, korábban 6,5 milliárd forint értékben pályázott, és mindössze 55 millió forint értékben nyert. Mindezt annak ellenére, hogy szakmailag kifogástalan pályázatokat nyújtottak be, Lázár János szavai után pedig az új értékelések is azt állapították meg, hogy a hatvani pályázatok megfelelőek. Ennek ellenére nemrégiben a megye mégis elutasította mindet. A nyertes pályázatok között van egy 33 milliós is, amiből a Kossuth téren található két orvosi rendelőt újítják fel.

Ugyanakkor még korábban nyert a zöld város projekt, aminek keretében 1,5 milliárd forint értékben megújul a könyvtár, a piac és a környező zöldfelület. Horváth Richárd elmondta, sok magyar településen küzdenek azzal a problémával, hogy hiába nyerték meg a TOP-os pályázatot, az ahhoz szükséges önerőt nem tudják hozzátenni, így nem indulnak el a beruházások.  Azonban Hatvanban ez nem így van. – A város erős lábakon áll, stabil a gazdasága és átláthatóan működik. Minden évben végzünk út-, és járdafelújításokat, fejlesztéseket hajtunk végre és a pályázatokhoz tudunk önerőt is biztosítani. El tudjuk érni céljainkat – jelentette ki a városvezető.

Szó volt a hulladékgazdálkodásról is, mivel a jelenlegi szolgáltató nem tervezi elvégezni az őszi zöldhulladék-gyűjtést. Az önkormányzattal már több levelet is váltottak ezzel kapcsolatban. A polgármester szerint pedig ebben az időszakban akár kéthetente is el kellene vinni ezt a hulladékot. – Most is a hatvaniak érdekeit képviselem, ragaszkodunk ahhoz, hogy a cég végezze el a kötelezettségeit. Ugyanakkor amennyiben ezt nem teszi meg, a város megoldja a problémát, de ez nem a mi feladatunk – szögezte le.

A polgármester hangsúlyozta, úgy tudják a cég nem küzd anyagi gondokkal, mivel annak vezetői egy és másfél millió forintos fizetéseket kapnak, így pénzhiányra nem hivatkozhatnak.

Fotó: Albert Péter