Összesen öt fejlesztési pontot szavaztak meg a hatvaniak a közösségi költségvetés során, így ezek mentén indult meg a munka az önkormányzatnál. Az előkészítési fázis már zajlik, hamarosan szemmel láthatóak és tapasztalhatóak lesznek ezek a közösség által megszavazott beruházások. Ugyanakkor az már most látszik, hogy az árak drasztikus növekedése miatt a tervezett 100 millió forintos keret nem lesz elég, de ennek ellenére is minden fejlesztést megvalósítanak.

– Már kijelöltük azt az útvonalat, amin keresztül kerékpáron is biztonságosan megközelíthető lesz a bevásárlóközpont is. Ehhez szükség lesz az érintett útszakaszok javítására is. Megvan a nyilvános illemhely pontos helye is, a közművel zajlanak az egyeztetések a technikai folyamatokról, a seprőgép műszaki tartalmát már összeállítottuk, közbeszerzés útján vásároljuk meg. A legnagyobb projekt az utak és járdák fejlesztése, ahol elsőkörben most a járdákra fókuszálunk: a szakemberek már felmérték, hol indulnak meg a munkák, de ez egy folyamat lesz, fokozatosan haladunk előre – avatott be a részletekbe Horváth Richárd polgármester.

Mindemellett a vadaspark fejlesztése is folyamatban van, hiszen erre a tételre is sokan szavaztak. A közösségi költségvetés egy új lehetőség volt márciusban Hatvanban: a hatvaniak dönthették el online és papír alapú szavazólapon, hogy a város mire költsön el összesen 100 millió forintot. Mik azok a fejlesztési pontok, amikre mindenképp szükség van a településen. Ezek alapján indultak el a beruházások.