Ismét sokan gyűltek össze péntek este a Jam Gardenben, hogy közösen bulizzanak a Ferenczi György és a Rackajam zenéjére.

A Rackajam együttes műsorában összeolvad a magyar kultúra és a rock’n’roll közös szeretete. Így találkozik egy stílusban a kalotaszegi hajnali Petőfi verse Jimi Hendrix zenéjével a színpadon. A zenekar többféle zenei irányzatot képvisel, mégis a dalaik és a produkciójuk jól ötvözöttek és tartalmasak.

Ferenczi György a zenekar frontembere fúziós zenét játszik, egyre inkább határozottan a népzene felé fordulva. Stúdiózenészként közel 250 lemezen játszott. Dolgozott a Hobo Blues Banddel, az LGT-vel, a Takáts Tamás Dirty Blues Banddel, az Eddával, Zoránnal, Kimnowákkal, Gerendás Péterrel, Ganxsta Zolee és a Kartellel és  Dopeman-nel is.

A Rackajam együttes jelenlegi négy tagja 2005-től dolgozik együtt Ferenczi Györggyel. Zenéjükben fontos szerepet tölt be a magyar népzene, a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop és a groove.

A zenekar tagjai a basszusgitár mellett mandolint, kürtöt és szájharmonikát is megszólaltatnak. Ez utóbbi a frontember legkedvesebb hangszere. Nagy előnyének tartja, hogy méretéből adódóan bármikor magánál tudja tartani a mellényzsebében, ami megkönnyíti a dolgát a hétköznapokban.

A banda tagjainak nem ismeretlen már Hatvan, mivel nem ez az első fellépésük itt, de nemcsak az elmúlt években szerettek ide járni, hanem fiatalkorukban is. Sűrűn jártak a Daliba, nemcsak fellépni, hanem bulizni is.

Fotó: Nagy – Varga Roland