Mint arról korábban már beszámoltunk a hét folyamán új területre került a nemrégen felújított Truman és Bumbardó. Az átszállítás hétfőn kezdődött meg, először a mellékvágányokról az élő vágányokra költöztették a mozdonyokat. Kedden szállítójárművek és daruk segítségével a Népkertbe fuvarozták őket, szerdán pedig elfoglalták végleges helyüket. A járműveknek jelenleg 48 méter pályaszakasz van megépítve, emellett pedig tájékoztató táblákat is elhelyeztek melléjük, így bárki elolvashatja a gőzösök egykori szerepét, megismerhetik történetüket.

A gőzmozdonyok hivatalos átadó ünnepségét vasárnap tartották, ahol Horváth Richárd polgármester kifejtette: a MÁV fejlődésnek indult, több motorvonat jár az egyes vonalakon, a szolgáltatás színvonala pedig egyre magasabb. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a múltról sem, ezért fontos, hogy az egykoron jó szolgálatot tett mozdonyok méltó környezetbe kerüljenek és ezeket bárki megcsodálhassa. Mint mondta: a továbbiakban egy turisztikai pályázat keretén belül vasúttörténeti parkot szeretnének létrehozni, ahol egy kis nyomtávú kisvasút is üzemelne.

Nagy Krisztián, a Magyar Állam Vasutak Zrt. pályavasúti területi igazgatója hangsúlyozta: ezzel a kiállítással és az emlékpark kivitelezésével Hatvan végleg elkötelezte magát a vasútnak. – Mindezt teszi egy olyan város, ami az elmúlt években a legdinamikusabban fejlődő település Magyarországon, lakossága növekszik, ipara pedig folyamatosan bővül – fejtette ki.

Kökény Zoltán, a Magyar Állam Vasutak Zrt. forgalmi csomóponti főnökség csomóponti vezetője történelmi áttekintésében rávilágított: a vasút már az 1800-as évek óta nagy jelentőséggel bír a teher- és személyszállításban, az elmúlt időszakban pedig számos fejlődésen ment keresztül és a Hatvant is érintő szakaszok felújítása pedig jelenleg is tart.

Az eseményen megköszönték azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik több mint három évig azon dolgoztak, hogy méltó állapotba kerüljenek ezek a gőzmozdonyok. Ez a nap pedig különösen fontos a MÁV életében, hiszen július elsején ünnepli létrejöttének 150. évfordulóját. Az átadón a Hatvani Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai is közreműködtek.

Fotó: Nagy-Varga Roland