A Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornacsarnoka a nyolcvanas évek második fele óta szinte valamennyi nagyobb, városi teremsport-rendezvény otthonául szolgál. Emellett több sportegyesület tartja ott edzéseit, jelenleg még a kézilabdások bázisa. Közben pedig ellátja rendeltetését, vagyis az iskolai testnevelésórák és a hatvani diáksport versenyek helyszíne. A tornacsarnok és a hozzá kapcsolódó helyiségek állaga éppen ezért az elmúlt évtizedekben leromlott és a korábbi évek részleges felújításai sem rendezték megnyugtatóan a város egyetlen szabvány méretű tornatermének helyzetét.

A hatvani önkormányzat tavaly tavasszal a Magyar Kézilabda Szövetségtől nyert pénzt a létesítmény fejlesztésére. Így több mint 36 millió forintból újulhattak volna meg az öltözők és a villamoshálózat, emellett új lelátókat is építettek volna az iskola tornacsarnokába. Az önkormányzat a vállalt önrészt, több mint 15 millió forintot, határidőre a beruházás rendelkezésére bocsátotta. Azóta már felmérték a helyszínt és a kivitelezőt is kiválasztották.

Néhány napja azonban a Magyar Kézilabda Szövetség kifarolt a folyamatból és levélben közölték, hogy ugyan az önkormányzat sikeresen pályázott, mégsem tudják támogatni a felújítást ígéretük szerint, mert kimerült az erre szánt keret. Csakhogy közlésükkel egy időben a szövetség kiírt, illetve meghosszabbított egy pályázatot pont ugyanerre a célra.

Az MKSZ-től megkérdezte szerkesztőségünk, hogy miért dobták vissza a Kodály tornacsarnokának általuk is vállalt felújítását forráshiányra hivatkozva, miközben továbbra is várnak pályázatokat tornaterem fejlesztésekre. Azt is szerettük volna megtudni, hogy ha ismét rendelkezésre áll forrás, akkor elképzelhető-e, hogy a hatvani iskolát mégis támogatják. Amint választ kapunk, közöljük.

A hatvani önkormányzat arról tájékoztatott, hogy értetlenül állnak a kézilabda szövetség döntése előtt és újra beadják a pályázatot a Kodály tornatermének fejlesztésére. Azt is hozzáteszik közleményükben: bíznak abban, hogy az MKSZ által egyszer már támogatott pályázat ismét sikeres lesz és ezúttal a szövetség is partner lesz abban, hogy a beruházás megvalósuljon.

Az ügy kísértetiesen hasonlít a korábbi TOP pályázatok elbírálása körül kialakult ellentmondásokhoz. Akkor a megye döntése érintette Hatvant hátrányosan és a város csaknem tökéletesnek ítélt pályázatait dobták vissza sorozatosan a megyei döntéshozók értékelhető szakmai indoklás nélkül.