A mai napon, szeptember 20-án 12 óra 50 perckor megszólalt a sziréna a hatvani vasútállomáson. Ugyanis 78 évvel ezelőtt ekkor mért a szövetséges légierő nagyméretű légicsapást Hatvanra. A légitámadás során sokan vesztették életüket a vasútállomáson. Többen az óvóhelyekre menekültek, ám mivel azokat is bombatalálat érte, ott lelték halálukat. A vasútállomás épülete, a rendező-pályaudvar és a vágányhálózat is szinte teljes egészében megsemmisült.

Mint minden évben, idén is közösen emlékeztek a hatvaniak az áldozatokra. Horváth Richárd polgármester beszédében kiemelte, ahogy múlnak az évtizedek, egyre kevesebben maradnak azok, akik felidézhetik még a háború borzalmait. – Egyre kevesebben vannak azok a nagymamák és nagypapák, kik átélték azt a ma már legtöbbünk számára szinte elképzelhetetlen rettenetet, melyet háborúnak hívunk. 78 éve már, hogy Hatvan és lakosai megtapasztalták ezt a brutalitást, s mi azóta is őrizzük e borzalom emlékét. Őrizzük, mert tudnunk kell, emlékeznünk kell arra, hogy mit is jelent a háború. Emlékeznünk kell, mert különben félő, hogy az ember hajlamos újra elkövetni a múlt hibáit és újraalkotni annak legrettenetesebb pillanatait. Mi vagyunk azok, mi együtt, kik évről évre felidézik a hatvani bombázás emlékét, s kik meghatottan idézzük fel az 500-nál is több indokolatlan halált. Tesszük ezt egyrészt tiszteletből, de leginkább azért, hogy emlékeztessük önmagunkat és a világot arra, hogy mi is a háború – fejtette ki. – Jusson eszünkbe, hogy jelen pillanatban is egy ilyen háború zajlik a szomszédunkban, ahol az 500 szörnyethalt hatvani apukához, anyukához, nagyszülőhöz és gyermekhez hasonló emberek élik át a bombázás, a gyilkolás szörnyűségeit immár hónapok óta. S miközben százezrek vesztik el életüket, vagy szeretteiket, vagy otthonukat ebben a tragédiában, addig a világ arról értekezik, hogy kinek van igaza ebben az orosz-ukrán konfliktusban. Mert nem ismerik fel a legegyszerűbb igazságot sem, amit a háborúról tudni kell, mégpedig azt, hogy egy ilyen társadalmi katasztrófának soha sincs győztese! Vesztese azonban mindenki, aki részt vett benne, vagy megtapasztalta annak borzalmait. Erre az igazságra emlékezünk minden alkalommal, mikor felidézzük annak az 500 feleslegesen és tragikusan meghalt hatvani társunknak az emlékét, kik 78 évvel ezelőtt repülőkön ülő pilóták és bombázótisztek egyetlen gombnyomására vesztették életüket – tette hozzá.

Az áldozatok között volt Dr. Kossalka János egyetemi tanár, hídépítő mérnök is, akinek emlékére most egy emléktáblát avattak a hatvani vasútállomáson. Dr. Dunai László, a BME Építőmérnöki Karának tanszékvezetője ismertette Kossalka János munkásságát. – Két háborút átívelő, nagyon nehéz történelmi időszakban szolgált a műegyetemen professzorként, tanszékvezetőként, és rövid ideig a kar dékánjaként.  Számos tankönyvet írt, de ezek közül egyik legkiemelkedőbb a Tartók statikája és kinematikája című műve, melynek több változata is elkészült. Végül 1941-ben, nem sokkal halála előtt teljesedett ki a kötet. Ám ő még ezt követően is a továbbfejlesztésén dolgozott, nála volt a következő kézirata, amikor az állomáson életét veszette – fejtett ki.

Vörös József, a Vasúti Hidak Alapítvány kurátor emeritusza pedig kiemelte, olyan mérnökök szereztek Kossalka János mellette gyakorlatot, akiknek tudására a II. világháború után nagy szükség volt.

A megemlékezésen az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola diákjai adtak műsort. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták az állomás falán található emléktáblákat.

Fotó: Albert Péter