Változatos programokkal várják hétvégén a látogatókat a hatvani strandon. A létesítmény idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Július 13-án és 14-én ezért a belépőket 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg a strandolni vágyók. A helyszínen lesz többek között egy óriás ugrálóvár is, amit ingyenesen használhatnak a kicsik, emellett gyermekfoglalkozásokat is tartanak majd.
Szegedi Zoltán, az uszoda-strand ágazatvezetője elmondta, hogy a programokat igyekeztek úgy összeállítani, hogy minden látogató találjon kedvére való kikapcsolódási lehetőséget. – A családosoknak is szeretnénk kedvezni, így több gyermekközpontú programmal is készülünk. Lesz például arcfestés, karkötő készítési lehetőség és csillámtetoválás, a legkisebbek pedig egy horgász játékban is kipróbálhatják magukat – emelte ki.
A születésnapi programon jógázni is lehet majd Javorek Manyi vezetésével, emellett a rendezvény szervezői a sportolni vágyókra is gondoltak, így lesz strandröplabda, és strandfoci is. A kétnapos eseményen a vendégeket DJ Soma szórakoztatja majd. A strand a születésnapi hétvégén is a szokott időben, reggel 9 órától várja a látogat egészen este 19 óráig.