Rendhagyó parlagfű ellenőrzést tartottak kedden megyénkben. A készenléti rendőrség helikopterével szálltak fel a gyöngyösi Pipis-hegyről és onnan vizsgálták meg három útvonalon keresztül, 48 település, köztük Hatvan fertőzött területeit. Ez volt az első ilyen akció Hevesben. Korábban csak földi módszerekkel végezték az ellenőrzést, de az jóval lassabban halad. A földhasználóknak június végig kellett parlagfűmentesíteni a területeiket, amit október végig fenn is kell tartaniuk. Az eltelt két hónapban 33 ezer hektárt ellenőriztek, de most egy nap alatt csaknem 150 ezer hektárt sikerült átvizsgálni. A helikopteres módszer pedig egyszerűen zajlik: felszáll egy csapat, és a levegőből figyelik a földeket. – Ahol parlagfüvet látnak, azt a területet pár méterre megközelítik, felírják a koordinátákat, fényképeket készítenek és jegyzőkönyvet írnak – részletezte Keresztesi Ferenc, az Egri Járási Hivatal talajvédelmi szakügyintézője.
Huszárné Bodor Éva, az Egri Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy ilyenkor minden esetben növényvédelmi bírságot szabnak ki, ami több összetevőtől is függ, így például a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától. Ez az összeg 15 ezer forinttól, akár 5 millió forintig is terjedhet. Az akció a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium támogatásával jött létre.