Klasszikus és latin zene, rap, zumba bemutató, hegedűjáték, népzene, versek és prózák. Művészetek színes repertoárja mutatkozott meg az idei Mosolyfesztiválon is. A Grassalkovich Antal Baptista iskolában már hetedik alkalommal ünnepelték meg humorral, zenével és mulatsággal a tanév végét.

Szűk Balázs, a program főszervezője elmondta: ez a rendezvény remek alkalom arra, hogy a diákokban az egész évben felgyűlt feszültséget humorral, mosollyal és nevetéssel adják ki. – Ez a program már évek óta hagyomány iskolánkban. Ebben az évben is lesz humoros, táncos, zenés előadás, míg a program második felében a verseké és a prózáké lesz a főszerep – részletezte Szűk Balázs, szervező.

Az intézmény tanára hozzátette: ezt a napot egyfajta összművészeti találkozónak is szánják a szervezők, amikor is az iskola tehetséges diákjai saját előadásokkal is bemutatkozhatnak. Mindezek mellett más hatvani iskolákból is érkeztek előadók. A DISZI zumbásai latin ritmusokra adtak elő látványos táncbemutatót, míg egy tehetséges testvérpár hegedűjátékkal és közös népdalénekléssel örvendeztette meg a közönséget.

A hetedik Mosolyfesztivál programját filmes bemutató és bábelőadás zárta, hogy ezzel is méltó módon búcsúzzanak a diákok a tanévtől.