A C-vitamin, vagyis az aszkorbinsav jelentősége Szent-Györgyi Albert óta megkérdőjelezhetetlen. Hiánya esetén izomfájdalom, fogínyvérzés és az immunrendszer általános gyengülése tapasztalható. Mivel szervezetünk nem képes az előállítására, a citrusfélék fogyasztása mellett télen a tablettás pótlás is indokolt. Háziorvos ajánlása szerint naponta 60 és 90 milligramm közötti mennyiség ajánlott, hiszen a felesleget a szervezet egyszerűen kiüríti.
Hasonlóan kritikus a D-vitamin szerepe is, amely valójában előhormonként segíti a kalciumháztartást és az enzimek működését. Október és március között azonban a napsütéses órák alacsony száma miatt szervezetünk képtelen elegendő mennyiséget előállítani, így külső forrásra szorulunk. Déry Károly hangsúlyozta: a pótlás mértékét egyénre szabottan kell meghatározni. – A másik nagyon fontos vitamin a D-vitamin, ami zsírban oldódó. A szervezet előhormonként előkészíti, de az átalakulását hasznos D-vitaminná csak a napfény, az UV-sugarak tudják megindítani. Mivel az őszi, téli időszakban, októbertől márciusig kevés a napfény, kevés a D-vitamin a szervezetünkben, ezért itt pótolni kell. Általában 500 és 2000 egység közötti mennyiségre van szükség, attól függ, milyen testsúlyúa páciens, és a korosztály is számít – fogalmazott.
A szakember hozzátette, hogy a D-vitaminnak rendkívül nagy szerepe van az immunrendszer erősítésében, a kalcium háztartásban, amely felelős a csontrendszer egészségéért is, az anyagcserében, valamint az enzimek és hormonok előállításában. Ugyanakkor a háziorvos a felszívódással kapcsolatos tévhiteket eloszlatta: a vegyes étrendet követőknek nincs szükségük extra zsiradék bevitelére a vitaminok mellé, mivel a napi étkezés ezt biztosítja. A vegán életmódot folytatóknak azonban javasolt a szakorvosi konzultáció, hogy elkerüljék a szervezet belső egyensúlyának felborulását.