A Népkert megtelt élettel: a standok között válogatva a látogatók a legkülönfélébb hazai termékekkel találkozhattak. Sokan tudatosan érkeztek, hogy a nagy áruházláncok kínálata helyett a magyar minőséget válasszák. – Őket támogatom, a multik helyett. Ezek a termékek biztos, hogy húsból vannak, olyan anyagból, ami nem károsítja a szervezetet. Körülbelül fél éve teljesen átálltunk, kistermelőktől vesszük a tejet, a tejfölt, mindent – részletezte Barján Judit, aki családjával Gödöllőről látogatott el a rendezvényre.
A kínálat valóban bőséges volt, a bőrárutól a kézműves szappanokig minden megtalálható volt. Kovács Vivien méhész szerint az ilyen alkalmak kulcsfontosságúak a bizalom kiépítéséhez. – A párom tizennégy éve foglalkozik ezzel, én pedig hét éve erősítem őt. Nagyon pozitív tapasztalataink vannak, fontos a személyes kapcsolat a vásárlókkal. Nem szeretnénk nagyban eladni a mézet külföldre, inkább kijövünk a piacokra, hogy a magyarok egyenek igazi magyar mézet – mondta egy hajdúböszörményi kisvállalkozás tulajdonosa.
A rendezvény politikai hátterét a Mi Hazánk Mozgalom programja adta. Toroczkai László pártelnök beszédében az önfenntartás erejét is hangsúlyozta: a cél egy olyan gazdasági ökoszisztéma, ahol a magyar állam nem a külföldi beruházókat, hanem a hazai feldolgozóipart preferálja. A helyi szervezésről és a célokról Kismihók Tamás, a mozgalom hatvani képviselője beszélt. – Szeretnénk segíteni a magyar embereknek, hogy helyi árusoktól, termelőktől vásárolhassanak. Ez sokkal egészségesebb és hangulatosabb, mint egy multinál sorban állni. A vásárlói igény óriási, csak lehetőséget kell biztosítani a találkozásra – fogalmazott.
A vásári forgatagot színpadi programok egészítették ki, a legkisebbeket pedig népi játékok és lovaglási lehetőség várta. A délután egyik legjobban várt eseménye a hatvani harcosok bemutatója volt, akik a magyar harcművészet erejét és fegyelmét hozták el a Népkertbe.
Fotó: Albert Péter



























