A Területi Operatív Programhoz benyújtott hatvani pályázatok értékeléséről szóló dokumentumokat kikéri az önkormányzat a megyétől és minisztériumtól. Erről határozott a képviselő-testület soros ülésén. A múlt héten tárgyalt a megyei döntés-előkészítő bizottság a Területi Operatív Program pályázatairól, köztük a hatvani projektekről is. Ezzel szinte egy időben Érsek Zsolt, a Heves Megyei Közgyűlés MSZP-s tagja sajtótájékoztatót hirdetett, amelynek meghívójában az állt, hogy „ledózerolják” a hatvani pályázatokat a megyénél. Emellett arra készült választ adni az MSZP-s politikus, hogy miért mondott le a döntés-előkészítő bizottsági tagságáról. A Szabó Zsolt országgyűlési képviselő irodája elé hirdetett tájékoztató végül elmaradt. Horváth Richárd szerint a sajtótájékoztató témáját ennek ellenére nem hagyhatják figyelmen kívül.

Éppen ezért döntöttek úgy a képviselők, hogy részletesen vizsgálják a hatvani pályázatok elbírálását. Horváth Richárd azt mondta: amellett, hogy a város képes saját erőből is fejleszteni, a területi pályázatokból több lényeges beruházást tudna finanszírozni az önkormányzat.

– Kíváncsi vagyok arra, hogy a megye támogatta-e a hatvani elképzeléseket. Ha igen, akkor mennyit, ha nem, akkor pedig ennek mi lehet az oka. Úgy gondolom, az is minden hatvani polgárt érdekel, hogy ebben a kérdésben Szabó Zsolt hogyan vizsgázott a hatvaniak előtt – tette hozzá a városvezető.

A polgármester arról is beszélt, hogy decemberben Szabó Zsolt kezdeményezésére tárgyaltak a város fejlesztéséről, és hogy ennek érdekében egy bizottságot alakítanak. Az ezt követő találkozón azonban az államtitkár már nem jelent meg, kollégái képviselték. – Ezen a megbeszélésen mi megadtuk a hatvani fejlesztéseket érintő pályázatok kódszámait, több projektről beszámoltunk. Rákérdeztünk arra is, hogy miért változtatták meg utólag a pályázati feltételeket úgy, hogy az Hatvant hátrányosan érintette – mondta el Horváth Richárd. A következő megbeszélés azonban már nem valósult meg, így tisztázatlanok maradtak ezek a kérdések a megyei értékelések előtt.

Hatvan 19 pályázatot nyújtott be a Területi Operatív Programhoz. Hivatalos döntés még nincs a projektekről.