Még csendes a Grassalkovich Művelődési Ház udvara, de ez már nem tart sokáig. A háttérben már javában zajlanak az előkészületek, hiszen pénteken ismét megnyitja kapuit a Jam Garden. Idén nyáron is egymást érik majd a koncertek, a moziestek és a különféle programok.

A nyitóestet egy igazi retró buli indítja Hatvani Fecóval, de ez még csak a kezdet. Júliusban érkezik többek között Mehringer és a Belga, lesz kertmozi, salsa party, kvízest és a futball-világbajnokság döntőjét is együtt nézhetik majd a szurkolók. – A hatvani nyár egyik központi helyszíne idén is a Jam Garden lesz, ahová érdemes ellátogatni. Ezért továbbra is lesz olyan idősáv, amikor ingyenesen lehet belépni. Csak az előzetesen teltházas rendezvények lesznek kivételek – fejtette ki Jagodics Milán kabinetfőnök.

Augusztusban sem lassítanak. Színpadra áll a Lord, Milan, Newik és Tomy Montana is, emellett családi programok, filmvetítések és további koncertek várják az érdeklődőket.

Az idei szezonban nemcsak a programok bővülnek. A már megszokott bárpult mellett egy külön koktélpult is helyet kap a Jam Gardenben, emellett egy látványos #JAM feliratot is felállítanak fotózási pontnak. A Jam Garden pénteken este fél hétkor nyitja meg kapuit.