A Hatvani Lovasegyesület több mint húszéves fennállása alatt több lovasszakágban képviseltette már magát. A Nemzeti Vágtán szereplő lovasaik mellett, a tagjaik között military, távlovas és díjlovas sportsikereket elérő lovasok is vannak. A Magyar Lovassport Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága idén közép- és nehézosztályú feladatokkal kibővítve rendezte meg az utánpótlás OB-nak számító Díjlovagló Championátust. Az október 13-14-i hétvégén tartott sporteseménynek más újdonsága is volt, nevezetesen „Ecset és kantár” címmel, a Tor-Ter e-Design Kft. mecénási támogatásával képzőművészeti kiállítást szerveztek a Nemzeti Lovarda Kobli nevű dísztermében. A kiállításnak része volt a Gödöllői Királyi Kastély bemutatkozása, mivel a kastélynak van egy, még lovas körökben sem teljesen ismert, a főúri lovas kultúrát bemutató szakkiállítása.

A Díjlovagló Championátus Könnyű osztályú felnőtt bajnoki címét, a hatvani egyesület tagja, Záprel Krisztina nyerte Zserbó nevű lovával. Az első napon 73 százalékos teljesítményt ért el, ami egyéni rekordja, míg a második napon 65 százalékot lovagolt, így végül egy százalékkal előzte meg a II. helyen végző budapesti lovast, Paulovics Ágnest.

  Fotó: Kovács Petronella