Érdeklődőkkel telt meg a Grassalkovich-kastély díszterme, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör művészei mutatkoztak be. Az eseményen Szinyei András alpolgármester köszöntötte a résztvevőket és a társulat tagjait. Beszédében elmondta, Hatvannak erős kötődése van az irodalomhoz. – Hatvany Lajos maga is a magyar irodalomban tevékenykedett. Olyan vendégek szálltak meg itt a kastélyban, mint Thomas Mann, Ady Endre, József Attila. Író, irodalomtörténész- és kritikus volt, pártfogolta és támogatta magyar íróinkat – részletezte.

A Krúdy Kör 1982-ben alakult Budapesten, rendszeresen szerveznek neves előadókkal, valamint a társaság tagjaival összejöveteleket. A mostani eseményen a társulat művészei, költők, írók, énekesek és festőművészek mutatkoztak be, és tartottak előadásokat.

Németh Nyiba Sándor, a Krúdy Kör elnöke elmondta, azért jöttek a városba, hogy Hatvany Lajos és Széchenyi Zsigmond emlékét ápolják. – Hatvany Lajos ikonikus személye a magyar irodalomnak. Mindenki azt gondolja, hogy egy gazdag ember volt, egy mecénás. Nem így kell róla gondolkodni, hanem úgy, hogy egy hatalmas lexikális tudással rendelkező ember volt. Irodalmár, bölcsész volt, aki átölelte az egész magyar irodalmat. A Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, és Hatvanban nagyon jól tudják, de hatalmas dolog volt, hogy Krúdy Gyula gyógyíttatásában és a könyvkiadásában részt vett – mondta. Hozzátette: emellett számos más írót és költőt támogatott, a többi között Ady Endrét és József Attilát, akik nélkül a magyar irodalom semmivé vált volna. Hatvany nevéhez kötődik továbbá Magyarország egyik legjelentősebb lapja, a Nyugat megalakulása.

Az eseményen felavatták Széchenyi Zsigmond szobrát és Hatvany Lajost ábrázoló festményt is ajándékoztak a múzeumnak, melyeket a Krúdy Kör művészei alkottak.

Fotó: Albert Péter