Az óvodások környezetvédelemre való nevelése egyre nagyobb hangsúlyt kap a városban. E nemes pedagógiai cél elkötelezett híve Jakab Zsolt, a Kalap Jakab Bábszínház megálmodója és vezetője. Az előadó műsoraiban kiemelt figyelmet kapnak a növények és az élővilág. A bábkoncert a folk-világzene sokszínűségét ötvözte a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert aratott a gyermekek körében.

A művész részt vesz, az “Ültess fát” mozgalomban, melynek keretében a 100 éves Bálint György, az ország kertészeként ismert Bálint gazda 100 óvodának 100 gyümölcsfacsemetét ajánlott fel. – A faültetés jó program lehet a kicsiknek, érdekes és segíthetnek is benne, majd az évek során végignézhetik, ahogy a növény fejlődik. Az előadásaink során is próbáljuk a gyerekeket a környezetvédelemre tanítani, illetve bevonjuk őket a bábjátékba is – mondta Jakab Zsolt, a Kalap Jakab Bábszínház vezetője.

A játékos környezetvédelmi műsor után, a gyermekek és az óvónők kisétáltak az udvarra, majd közösen elültették az almafát. A fiúk szorgosan ásták és lapátolták a földet, a lányok pedig gereblyéztek. Az ültetésből mindenki kivette a részét. – Nagyon fontos időben megtanítani a gyerekeknek, hogy vigyázzanak a természetre. Mi igyekszünk játékos formában megmutatni, hogy mennyi mindent tehetnek a környezet épsége megőrzése érdekében – részletezte Padányiné Kalocsai Edit, a Hatvani Vörösmarty Téri Óvoda vezetője.

A Hatvani Vörösmarty Téri Óvoda már korábban is részt vett hasonló faültetésekben és a jövőben is azon dolgoznak, hogy a kicsiket a természet szeretetére neveljék.

Fotó: Albert Péter