Az elmúlt hetekben több nyílt napot is szervezett a Hatvan TV szerkesztősége, hogy bárki betekintést nyerhessen a helyi média életébe, és kipróbálhassa magát akár hírolvasóként vagy vágóként. Pénteken pedig időszakos kiállítás nyílt a Hatvany Lajos Múzeumban, ahol a városi televízió elmúlt két évtizedes fejlődését mutatja be az ott kiállított gyűjtemény. A Hatvan TV a nyílt napokkal és ezzel az időszakos kiállítással ünnepelte meg azt, hogy már 1998 óta a képernyőn van.

Két évtizeddel ezelőtt 1998. április 27-én indult el a Hatvan TV első adása. Akkor Bán János akkori főszerkesztő köszöntötte először a nézőket. Az azóta eltelt húsz évben rengeteg változás történt a helyi média életében, több mint 40 kolléga fordult meg a cégnél és többször is arculatot váltott a csatorna. A pénteken megnyílt kiállítás ezeknek a változásoknak állít emléket. Többek között megtekinthetőek a régi technikai berendezések, a jelenlegi és régi kollégák rövid élménybeszámolói és emlékezései, valamint korabeli archív felvételekből is szemezgethetnek azok, akik meglátogatják a tárlatot. A kiállító térben helyet kapott a 2009-es stúdió is, amely akkoriban számos beszélgetésnek és kulturális műsorunknak volt a helyszíne.

A megnyitón Horváth Richárd polgármester elismerően beszélt a helyi televízió elmúlt húsz évéről. – A hitelesség és megbízhatóság a Hatvan TV védjegye lett az elmúlt években, s mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az emberek nagy számban követik és fontosnak tartják a helyi tévé híradásait és műsorait – mondta a városvezető.

Bagyinszki Gyula, a Hatvan TV-t üzemeltető Média-Hatvan Kft. ügyvezetője beszédében elmondta: a Hatvan TV kiemelkedő színvonalon teljesít számos nagyobb város televíziós csatornájához képest is, mely jól bizonyítja, hogy a szerkesztőségben kiemelten fontosnak tartják a minőségi és hiteles műsorok gyártását. – A média iparág trendjei mutatják a leggyorsabb változásokat a piacon, azonban mi mindig igyekszünk naprakészen reagálni ezekre az átalakulásokra. Az elmúlt években nagyon sok fejlődésen ment keresztül a cég, azonban az innovációkat és trendeket a jövőben is szem előtt fogjuk tartani – részletezte az ügyvezető.

A 20 éves a Hatvan TV kiállításra a jelenlegi munkatársak mellett sok régi kolléga, családtagok és barátok is eljöttek, hogy közösen ünnepeljék meg a jubileumot.

Fotó: Albert Péter