Újabb kiállítás nyílt hétfőn a Hatvany Lajos Múzeumban. Protokoll és diplomácia témában zajlik a tárlat, amely a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének közös szervezésében jött létre. Az esemény megnyitóján Kökény Ferenc, a Hatvany Lajos múzeum igazgatója részletezte, a kiállításon a diplomáciai hivatás mellett, Hatvan protokollját is megismerhetik a látogatók.

Horváth Richárd polgármester beszédében kiemelte: a tárlaton a protokoll és diplomácia kulisszatitkaiba is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. – Arra biztatok mindenkit, hogy szánjanak elég időt a kiállításra, ugyanis érdekes kincseket láthatnak az érdeklődők. Egy olyan zárt világba kaphatunk betekintést, melyet az emberek többsége csak kívülről láthat – mondta Horváth Richárd polgármester.

Az esemény célja, hogy bemutassák a diplomácia és protokoll szakterületeit, ugyanis ez idáig, ilyen tematikájú tárlatot még nem rendeztek Magyarországon. A kiállítás szekciókban mutatja be az állami, a diplomáciai, az egyházi, a katonai, a sport és hivatali protokollt, illetve a tárlat betekintést nyújt a diplomáciai látogatások lebonyolításába is. Számomra az egyik legkedvesebb pontja a kiállításnak a sport protokoll részleg, ahol rengeteg arany, ezüst és bronz kitüntetés látható – emelte ki Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokollszakemberek Szervezetének alapító elnöke.

 

Az eseményen a kiállítást bemutatta Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokollszakemberek Szervezetének alapító elnöke, illetve Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója. A Protokoll és diplomácia elnevezésű tárlat szeptember 30-ig látogatható, a Hatvany Lajos Múzeumban.

Fotó: Albert Péter